ἔτι δὲ καὶ καθ᾽ἡμᾶς ἱερεὺςχειροτονητὸς ἀπεδείκνυτο Τίτου, καὶ θύσαντες αὐτῷ τῶνσπονδῶν γενομένων ᾁδουσι παιᾶνα πεποιημένον, οὗ τἆλλαδιὰ μῆκος ἡμεῖς παρέντες ἀνεγράψαμεν ἃ παυόμενοι τῆςᾠδῆς λέγουσι:
πίστιν δὲῬωμαίων σέβομεν,
τὰν μεγαλευκτοτάταν ὅρκοις φυλάσσειν:
μέλπετε κοῦραι,
Ζῆνα μέγαν Ῥώμαν τε Τίτον θ᾽ἅμα Ῥωμαίων
τε πίστιν
ἰήϊε Παιάν,ὦ Τίτε σῶτερ.
This is from Plutarch’s Flamininus 16.4. After yesterday’s post I couldn’t help but share this gem. I like how both passages are topped and tailed by the word pistis, using word placement to frame and contextualize the rest of the content. Posts on Pistis and Fides.